Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Azonosították az 1953-ban koncepciós perben elítélt, kivégzett és jeltelen sírba temetett szalézi szerzetest.
Megtalálták és azonosították az 1953-ban koncepciós perben elítélt, kivégzett és jeltelen sírba temetett szalézi szerzetes, Boldog Sándor István földi maradványait. A kutatás eredményeiről szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatót a szalézi rend.
Susa Éva igazságügyi főtanácsos elmondta: hosszú kutatómunka után jutottak arra, hogy Boldog Sándor István maradványait a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellája 2. sorának 37-es számú sírjában kell keresniük.
A sírt 2018 novemberében feltárták, abból a várakozásuknak megfelelően hat ember csontmaradványa került elő.
Dudás Eszter igazságügyi antropológus elmondta, az azonosításhoz Boldog Sándor István, illetve a testvére által lezárt levélborítékot használtak. Az ezekről származó DNS-minták alapján pedig igazolták, hogy a vértanú maradványait találták meg.
(MTI)